VM SUPERMODEL

Borsi Kata (Cathy)

Cathy a 2011-es verseny győztese. Akkor mindössze 16 éves volt, de rögtön leszerződtette több neves külföldi ügynökség is, az Mc2 és a Nathalie. Októberben már mehetett is New Yorkba, ahol felkészítették a februári divathétre, es építették a könyvét. Már ekkor is teljesen magabiztosan mozgott a kifutón és a kamerák előtt, mindössze pár hónapos modellkarrier után. Talán ennek is volt köszönhető, hogy ebben a szezonban 14 shown debütált. A divathetek után már mehetett is Párizsba, ahol jelenleg is tartózkodik. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az a szerénység és kislányos báj, amivel rendelkezik nagyon erős kisugárzást kölcsönöz neki. Cathy jelenleg 17 éves, New Yorkban az Mc2, Párizsban a Nathalie modellje.

INTERJÚ CATHY-VEL

Mi vett rá, hogy jelentkezz a Vm Supermodel-re?
Mindig is szerettem volna modellkedni, de nem tudtam hogy fogjak hozzá. Pár héttel a válogatások elött láttam egy hirdetést az interneten, és úgy gondoltam: “most, vagy soha”

Mennyiben változtatott meg a modellkedés?
Mióta modellkedem sokkal önállóbb lettem. Utaim során magamról kell gondoskodnom, figyelnem kell hogy rendesen egyek, hogy legyen tiszta ruhám, de ezeken az alap dolgokon kívül is rengeteg olyan helyzettel kerültem szembe, amivel eddig még sosem. Úgy gondolom, mindegy mit hoz a jövő, ezek a tapasztalatok mindenképp a hasznomra válnak majd.

Szerinted miben más külföldön dolgozni,mint itthon?
Külföldön általában kicsit felszereltebb a stáb, több részletre, apróságra gondolnak, bár ez természetesen nem minden esetben igaz. Egyébként azt vettem észre, hogy az utóbbi időben kezdünk “felzárkózni”, egyre nívósabb a hazai munka, és egyre többen érdeklődnek a valódi “high fashion” iránt.

Van kedvenc modelled, fotósod, terveződ?
Van, nem is egy.Régi nagy kedvencem Abbey Lee Kershaw, hihetetlenül különleges arca van. Nagyon szeretem még Coco Rochát és Freja Beha-t is, ebben a három modellben közös, hogy nem csak szépek, de közvetlenek, viccesek, kedvesek is. Kedvenc fotósom Steven Meisel, hiszen elképesztő dolgokat tett le az asztalra, és tényleg gyönyörű képeket készít. Tervezőből, vagyis divatházból legnagyobb kedvencem a Balmain, nem is említek mást, olyan torony magasan győz nálam .Szinte kivétel nélkül minden darabjukba szerelmes vagyok.

Hogyan látod magad 10 év múlva?
Ez egy nehéz kérdés. Akkor 27 éves leszek, jézusom. Elég sok tervem van a jövőre nézve, szeretnék sok nyelven megtanulni (jelenleg egy angol nyelvvizsgám van, és franciául tanulok) és talán külföldre is költöznék. De őszintén fogalmam sincs, az a fajta ember vagyok, aki nem gondolja túl a dolgokat, a sors úgyis mindent elrendez. Ha csak egy évvel ezelött teszik fel nekem ezt a kérdést, akkor valószínüleg a modell szó sem szerepelt volna a válaszomban, most meg itt ülök a párizsi modellapartmanban.

Mit teszel a szépséged érdekében?
Nagyon különleges dolgokat nem csinálok, igyekszem a megfelelő, jó minőségű kozmetikumokat használni (lemosók, krémek stb.), hiszen nagyon száraz és érzékeny az arcbőröm. Szerintem ez a legfontosabb, hiszen hiába minden smink, ha az ‘alap’ nem megfelelő. Sokat olvasok is ebben a témában, mondjuk azt hiszem ezt inkább csak önmagam szórakoztatására teszem.

Mit szóltak a szüleid, mikor közölted velük, hogy modellkedni fogsz?
Szerencsére nagyon támogató, megértő szüleim vannak, sosem akadályoztak meg abban, hogy azt csináljam, amit szeretnék (most persze normális dolgokra gondolok). Persze féltenek, főleg az első utam, New York elött volt nagy az izgalom, hiszen nem tudták pontosan mi fog történni a “nagy világban”, de egyre jártasabbak már a divat világában, hogy mit is csinál egy modell stb., nagyon aranyosak. Sokat köszönhetek a szüleimnek, a nagymamámnak és az egész családomnak, barátaimnak, hiszen sokkal könnyebb úgy elmenni, ha tudja az ember, szeretettel várnak rá otthon.

Szerinted mitől lesz jó egy modell?
Ha lenne egy pontos képlet rá, egyszerűbb lenne az életünk .Fontos természetesen a szép arc, jó alak, jó megjelenés, pozitív, “cool” kisugárzás, ápoltság, pontosság és még sorolhatnám. Sok ember azt hiszi, elég a modellkedéshez ha szép, csinos és magas, de ennél sokkal többről van szó.

Mi volt az eddigi legnagyobb élményed a karriered során?
Szerencsére sok fantasztikus élményben volt részem mióta modellkedek. Igazából az egész modellkedés egy nagy élmény. De ha egyet kéne kiemelnem, az első igazi divatbemutatómat mondanám New Yorkban. Amit ott éreztem, az leírhatatlan. Hatalmas tömeg a backstageben, sok-sok fodrász és sminkes, asszisztensek, saját öltöztető, és persze gyönyörű ruhák. Szörnyen izgultam elötte, de ahogy a kifutóra léptem mindent elfeljtettem, mintha az a pár másodperc nem is ebben a világban történt volna. A bemutató után nagyon boldog voltam, tényleg, mintha lebegtem vona, aztán emlékszem kimentem az utcára, és pont havazott, gyönyörű emlék.

Mit üzensz a Vm Supermodelre jelenkező lányoknak, és azoknak, akik a modellkedésen gondolkoznak?
Sok sikert kívánok mindenkinek, aki jelentkezik, szerintem ez egy fantasztikus élmény és lehetőség, én a verseny minden percére boldogan gondolok vissza. Szerintem a modellkedés nagyon sok kaput nyit ki az ember elött, és olyan tapasztalatokat ad, amiket más úton szinte lehetetlen megszerezni. Nem mondom hogy könnyű szakma, de aki gondolkozik rajta szerintem próbálja meg, hiszen nincs rosszabb, mint 20 év múlva azon rágódni, hogy “mi lett volna, ha”

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s